Megnyitó VIDEO – klikk 

szekfu_hazam_DSCN3020

Szekfű János (1910-2004)  emlékkiállítás

Konecsni György Kulturális Központ 2014. december 6. 16.30

A gondosan válogatott tárlaton a kiskunmajsai származású Szekfű János alkotó művészi életpályályának széles vonulatát láthatjuk. A fiatal tehetségekkel a sors nem mindig kegyes. Elhivatottsága ellenére a művészeti pályán ideje korán nem tudott elhelyezkedni. A megélhetésért, túlélésért küzdő világban a művészek mindig is kétségek közé keveredtek.

A politikai irányoknak megfelelő demagóg, elbeszélő, történetíróvá alakul át az egyéniség, vagy felveszi a harcot a szabadság jegyében az elnyomás ellen? Hogy lehet megalkuvás nélkül az egyéniséget megőrizni a szélsőségek közti világban? A Budapesten  munkát vállaló fiatalember már a felnőtt élet útját taposva, huszonnyolc évesen Gallé Tibor budapesti képzőművész iskolájában tanult 1938-tól 45-ig rajzot és festészetet. Továbbá sokat tanult Kákay-Szabó Gyula, Hincz Gyula és Gács György mesterektől is.A festői pályályát a szokottnál később, ám ambíciózusan indító ifjú alkotó tehetsége szorgalommal és kitartással párosult.

A háború időszakát követően Szegedre költözött és alkotói lendülettel és a magába szívott tudás továbbadására elhivatottan megalapította a szegedi Vasutas Képzőművész Kört így huszonöt növendékkel kezdődött a nem tervezett pedagógiai pálya.

Engedjék meg, hogy néhány személyes gondolattal is kiegészítsem a megnyitó szavakat. Jómagam Kiskunfélegyházáról érkeztem egy felkérésre. Szekfű János neve ismerősen csengett a szegedi tanulmányaim során találkoztam először munkáival. Sajnos személyes kapcsoaltban nem ismertük egymást. Rokonszenvvel fogadtam a kiállítás előtt reprodukciókon látott alkotások rendjét.Kiskunmajsához hasonlóan Kiskunfélegyháza is egy olyan kisváros, ahol a benne élők egy önálló világot teremtenek meg maguknak. Úgy érzem beszélhetek többesszámban, hogy a ha a kisvárosi személyes kapcsolatokat akarom párhuzamba állítani a két település között. Többre tartom a vidéki társadalmi kapcsolatokat a rövidebb távolságok és a személyes kötődések miatt, mint egy nagyváros kiélezett közegében törtető vékony emberi kapcsolatszálaknál. A félegyházán működő Holló László Képzőművész kör alapítói közül Terescsényi Endre volt olyan karizmatikus alak, mint Szekfű János a szegedi művészeti életben. Akinek festő stílusa nagy vonalú hullámokban hasonlít a mi Bandibácsink festői életpályályának vonalára. A fővárosi lüktető áramból kiszakadva, kényszerből vagy tudatos döntésből, vagy leginkább mindezek áthatásából egy sajátos lehetőséget teremtettek meg maguknak és környezetük számára. Kiskunfélegyháza és Kiskunmaja közti rokonságát tovább erősíti Bodor Miklós szellemisége is.

Újabban ismét kezdi visszanyerni tisztességét az időnként pejoratív értelmet kapott vidéki művész szerepe. Az amatőr és a hivatásos képzőművészek között bizony vannak olyan határok, melyeket nem lehet élesen megrajzolni.

A hetvenes években felvirágző Szentendrei művészek tömörüléséhez hasonlóan a mai vidéken egy különleges fúziót látok megszületni a művész társadalomban. A távoli  települések közti kapcsolatok erősítésében látom a szellemi rokonságokat. Erősebb kapcsolatrenszerhez vezet az, ha a kulturális kapcsolatokra alapuló barátságok születnek. Egy szó mint száz – a művészet még a kis országunkból nézve is egyetemes.

A falakon látható alkotások mögött a nagyvilágot látom, azt a világot, ami az alkotó szabadságában rejlik. A közvetlen környezetet témának választó alkotó stílus jegyeiben a klasszikus festészeti módszereken belül marad, mégis alaposan végig is járja azt. A realista, leginkább az alföldi stílus felé közelítő módokat kiismert gyakorlott alkotó időnként kikacsint az modernizmus felé, ám egy olyan útra ami nem kapcsolódik szorosan a művész  mindennapjaival nem léphet. Mindezeket a lépéseket önigazolásképpen meg kell tenni. Hiszen egy igaz művész nem lehet meghasonlott, nem lehet elégedetlen, nem kerülhet a mi lett volna, ha csapdába. Ezt a kettőst érzést egy furcsa szópárosítással jellemzően választott sorsnak nevezek. Hiszen az út amit járunk, nem minden esetben mi választjuk meg, viszont ahogy járunk az úton, az már lehet választott egyéni döntés.

Az egybefüggő anyagot először 2010-ben a művész születésének 100. évfordulója alkalmából láthatta a nagyérdemű, mindezen gyűjtemény a Joathermal Zrt. képviseletében Szikora Gyula vezérigazgató úr jóvoltából kerülhetett megrendezésre.

A 62 darabból álló gyűjtemény minden egyes darabjára nem térnék ki, viszont néhány mérföldkőnek számító alkotást kiemelnék. Először is a portékról néhány mondat. A tanulmány rajzokon keresztül az anatómiai ismereteken és a festészeti alapismeretek mellett a legfontosabb, hogy hogy egy portré egyedivé váljon. Mitől lesz karakteres egy arckép? Attól, hogy a modell nem csupán modell. A személyes kapcsolatok és az ismeretség, ami a modell lelkét jellemzi és összeköti a művész lelkével. Egy egész élet tükrének képe, ami egy tekintetben látható – beszédes tekintetnek szokták említeni, amikor is időnként a képre tekintve, mindig tud mesélni. Újabb arcát mutatva nekünk, kívülálló nézőknek is, mintha időben az állókép megelevenedne.

Tájképeire jellemző a természet lényegének meglátása. A természet mindig a harmóniára törekszik. A festmények színvilágának mértékletes koloritja,a kompozíciók klasszikus alkalmazása a békét sugallja. A stílustól függetlenül igaz ez az expresszív kifejezésmóddal megalkotott munkákra és a konstruktív jellegű kompozíciókra is. A struktúrált, achitektikus képein a perspektíva alkalmazása pedig egy mélyebb világ felé mutató képet sugall előtérben a mindenkori jelen figuráival.

A munkákat összekötő szándék az alkotóban születik. Egy egy munka elkészítését megelőző alkotás nem feltétlen egymásból következnek időben. Mindezek arra a következtetésre adnak okot, hogy a lineáris gondolatok mögött egy bonyolultabb sokkal átfogóbb célt véljek felfedezni. Egyben látva a gyűjteményt mutatkozik meg az egész életre kiosztott feladat, amit a művész magának állított fel. Mintha soha nem akarna pontot tenni a mondat végére. Ez az az ambíció jellemzi az örök tanulni vágyó fiatalokat.

Szekfű János életében az egyénisége szorosan összefonódott a közösség formáló erőkkel. Evvel az erővel tudott alkotó társainak lendületet adni és amint látszik saját tapasztalatait átadva példát mutatni másoknak.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az életművet átölelő gyüjteményt létrehozták. Elsősorban Szekfű Ibolyának a művész lányának és Szikora Gyulának, hogy megteremtettek egy a közösség számára felfedezhető világot. Ezzel nemcsak lehetőséget biztosítva a munkákat “olvasó” fiatalok, művész palánták számára, hanem azok számára is akik a lehetőségükkel élve tehetségeket felkarolva segítik mások jövőjét. Egy városi galéria létének szükségessége igazoltnak látszik, ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekkel. A hiánypótló kezdeményezésekkel példát lehet mutatni.

Kiskunfélegyházán is és Kiskunnmajsán is csak arra bíztatok mindenkit, hogy a szellemi befektetések mögött mindig gondoljon arra, hogy megbecsült szerepet kapjon a gyakran félvállról vett financiális támogatás. A megbecsült becsületes művészekbe fektetett energia hatványozottan megtérül, ugyanis a szellemi termék, egy műalkotásban időtlenné válhat és reményt ad mindazoknak akinek szükségük van rá.  A vállalkozói mecenatúra, az állami-önkormányzati támogatás, a civil szervezeti összefogás és az egyéni szellemi alapokat támogató egység hegyeket képes megmozgatni, teremteni.

Legvégül szeretnék egy a Holló László születésű festőművész Kiskun Múzeumban található gyűjteméynyéből és a jelen kori Holló László Képzőművész Kör életét bemutató kiadványt átadni Szekfű Ibolyának, Szikora Gyulának és Kiskunmajsa város képviselőjének Rávai Mónika alpolgármester asszonynak, megerősítésképpen, hogy hasonló gondolkodású kulturát ápoló kezdeményezések további hitet adjanak a jövőben.

Molnár István

Kiskunmajsa, 2014. december 6.