XVI. Petőfi-szilveszter

2013 utolsó napján is megrendezték a már hagyományos kiskőrösi Petőfi szilvesztert. A 2014-be is átnyúló ünnep idei különlegessége, hogy január elsején pontosan 190 éve született meg a híres költő, Petőfi Sándor. A jeles jubileum alkalmából hat helyszínen, színvonalas kulturális műsorokkal és gasztronómiai különlegességekkel várták a vendégeket.

Délután háromkor Petőfi-köteteket adtak át a Városháza Dísztermében azoknak az egy éves gyermekeknek, akik szintén a költő születésnapján – január elsején – jöttek világra. A kicsik Domonyi László polgármestertől vehették át a könyveket. 

– A mai nap első programjaként a 2013 január elsején született gyermekeket ajándékozza meg Kiskőrös városa egy speciális, külön erre az alkalomra készült Petőfi-kötettel –  mondta el portálunknak Domonyi László. – Ide most hat család jött el személyesen, de 197 gyermek született idén a költővel egy napon és a többiek természetesen postán megkapják majd ezt az ajándékot. Magyarország legnagyobb költőjének szülővárosaként egy rész nagy megtiszteltetés másrészt komoly küldetés is a Petőfi-kultusz ápolása. Elődeink tizenkét évvel ezelőtt találták ki ezt a szép gesztust, amelynek célja, hogy a felcseperedő gyerekek majd bele-beleolvassanak ezekbe a nevükre szóló kötetekbe, ezáltal a magyar családokon keresztül is erősíteni tudjuk Petőfi költészetének fontosságát.

A programsorozat folytatásaként sor került az “Én így látom Petőfit” képzőművészeti pályázat kapcsán létrehozott kiállítás megnyitójára és a legszebb alkotások díjazására is a Petőfi Emlékmúzeum és Szülőházban.

Kattintson a képre a galéria megnyitásához

1. helyezett: Prutkay Péter
2. helyezett: Kelemen Dénes Lehel
3. helyezett: Dr. Pápai Lívia
Különdíjasok: Széri-Varga Géza, Wrobel Péter

Este hat órától a művelődési központban Supka Éva rendezésében a kiskőrösi felnőttekből álló művészeti kör „Szilveszter Társulata” adta elő az A Helység kalapácsa című darab átdolgozott változatát. Ezt követően Petőfi Sándor tiszteletére rendeztek egy ünnepi vacsorát a Szarvas Fogadóban, ahol a menü Zilahy Ágnes szakácskönyve szerint, korhű ételekből állt össze a jó hangulatról pedig a Kóborzengő Együttes gondoskodott.

Kattintson a képre a galéria megnyitásához

A hagyomány szerint csak ezen az éjszakán tekinthető meg az evangélikus templomban a költő eredeti születési anyakönyve. Hajnalban pedig az ünneplők Petőfi Sándor szülői háza elé vonultak, ahol emlékbeszédet mondott Dr. Szörényi László, az MTA doktora, irodalomtörténész, valamint sor került Domonyi László polgármester serleges fogadalomtételére is.

forrás: bacsmegye.hu

WordPress

HTML5

CSS3

JavaScript Free