Téli tárlat 2016 – Kecskemét

teli-tarlat-cifrapalota-muhely-2016

Virág Ágnes cikke a Téli tárlatról:
A jelenleg is megtekinthető „Téli tárlat 2016” ajánlása és méltatása helyett összegzem a kecskeméti téli tárlatok mintegy negyven évét különös tekintettel az 1965 és 1990 közötti időszakra. Az 1960-as évek második felétől országszerte megjelentek az összegző téli tárlatok, így volt ez Kecskeméten, Miskolcon és Szolnokon is. A Megyei Tanács 1965-ben rendezte az első téli tárlatot Kecskeméten azzal a szándékkal, hogy bemutassa a Bács-Kiskun megyében alkotó művészek legfrissebb munkáit. Már 1965 előtt rendeztek csoportos tárlatokat, például „Bács-Kiskun megyei képzőművészek kiállítása” és „Magyar iparművészek kiállítása” címmel a kecskeméti Új Kollégium dísztermében (1959). A téli tárlatok mellett évente megrendezték a „Bács-Kiskun megyei Amatőr Képző- és Iparművészeti kiállítást”, a „Bács-Kiskun megyei grafikai kiállítást” az Erdei Ferenc Művelődési Központban és a „Bács-Kiskun megyei Pedagógusok Képző és Iparművészeti kiállítását” az SZMT Székházban. A „Tavaszi Tárlatokat” a Magyar Képzőművészek Szövetsége Középmagyarországi Területi Szervezete bonyolította le.
Téli Tárlat 2016
A téli tárlat eseményszámba ment. Rendszerint már az év első felében meghirdették a pályázati tematikát és a várható díjakat (a Petőfi Népe, megyei lap 1966-tól közölt felhívásokat). A pályázati témák széles skálán mozogtak a városi házasságkötő terem díszítésétől (1966), a természet és az ember kapcsolatán keresztül (1973) a „felszabadulás utáni városkép fejlődésének, az ipar és az iparosodó mezőgazdaság” bemutatásáig (1974). Voltak olyan pályázatok is, amelyek az évfordulókat hangsúlyozták, például a Kodály és Bartók centenáriumot (1982).

Ismeretlen okok miatt elmaradt az 1968-as téli tárlat, pedig már a zsűrizés is megtörtént. A pályázati felhívás így hangzott: „azok a művek vehetnek részt, amelyek hűen tükrözik ifjúságunk mai életét és a szocializmus érdekében kifejtett tevékenységét.” (PN, 1968) Az első díjat, azaz 7000 forintot Tóth Menyhértnek ítélt oda a zsűri, de az alkotó ezt végül nem kapta meg.

A Megyei Tanács tíz-tizenkét művésztől vásárolt megközelítőleg 150.000 forint értékben, az új szerzeményeket pedig a Kecskeméti Katona József Múzeumnak ajándékozta gyűjteménygyarapítási céllal. A díjazás a korabeli fizetésekhez képest igen magas volt, több havi juttatás összegének felelt meg, ami nyilvánvalóan motiválta a művészeket. A kifizetések gyakran nem egy összegben, hanem havi ösztöndíj formájában valósultak meg. A pályázatra október közepéig csaknem kétszáz alkotás érkezett, amit a Képző- és Iparművészeti Lektorátus művészettörténészekből és művészekből álló négy-öttagú szakmai zsűrije bírált el.

A tárlatokat rendszerint december elején nyitották meg vasárnap 11 órakor, ami aztán január közepéig nyitva állt a látogatók előtt. A hatvanas és hetvenes években a kecskeméti Katona József Múzeum adott helyet a kiállításoknak (kivéve 1973-ban és 1980-ban, amikor a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban került sor az eseményre). A nyolcvanas években a helyszín többnyire a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ volt (kivéve 1983-ban, amikor a bajai Türr István Múzeumban tartották a tárlatot). A kilencvenes évektől a kiállítóhelyek között szerepelt a Kecskeméti Képtár (Cifrapalota), az Erdei Ferenc Művelődési Központ, a kalocsai Városi képtár és a kiskunhalasi Gyűjtemények Háza. Az első két évtizedben állandó helyszínt biztosított a múzeum, a későbbiekben a téli tárlatokat más helyszíneken rendezték meg, és többször vándoroltatták a Kecskemét környéki városokban.

A megnyitó személyek a hatvanas években a megyei tanács végrehajtó bizottságának munkatársai voltak. A rendezést azonban művészettörténészekre bízták. Ebben az évek során részt vett dr. Telepy Katalin és dr. Láncz Sándor a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai és Sümegi György a Kecskeméti Katona József Múzeum művészettörténésze. A hetvenes évektől a megnyitó beszédeket művészettörténészek, vagy művészek mondták.

Az első kiállításokon volt, hogy egy-egy alkotótól nyolc-tíz munkát is bemutattak, míg mások egy-egy művel szerepelhettek. Rangot jelentett az, ha a művész olyan hivatalos szervezetnek is tagja volt, mint a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, vagy a Bács-Kiskun Megyei Fiatal Alkotók Köre. Megoszlott a vélemény azt illetően, hogy kiknek is kellene részt vennie a téli tárlatokon. Kezdetben több hivatásos, később hivatásos és amatőr képző- és iparművészek, népművészek és díszítőművészek is kiállítottak. Az első díjazottak között voltak: B. Mikli Ferenc (1966, 1970, 1973, 1974, 1985), Noel Ö. Gábor (1967), Baloghné Boros Ilona (1972), Weinträger Adolf (1975), Kalmárné Horóczi Margit (1976, 1979, 1983), Bozsó János (1977), Tóth Menyhért (1978), Balanyi Károly (1980, 1982), Klossy Irén (1984) és Eskulits Péter (1988). A kritikusok a hatvanas és hetvenes években a tárlat szereplői közül rendszerint Tóth Menyhértet emelték ki. Ennek tükrében ellentmondásosnak tűnik a díjazás, különösen, ha a festő B. Mikli Ferenc jutalmazását vesszük. Arról nincsenek információk, hogy a zsűri milyen mértékben szólhatott bele a Megyei Tanács vásárlásaiba, vagyis a díjak odaítélésébe.

A seregszemlékhez előszavas képes katalógusok készültek. A Petőfi Népe újságírói – köztük Szabó János, Halász Ferenc, Csáky Lajos György, Varga Mihály és Károlyi Júlia – kritikus hangvételű cikkekben írtak az eseményről. A hetvenes évek második felétől a Forrás újság januári, vagy februári számai is beszámoltak a téli tárlatokról. A rendszerváltás előtti évektől kezdve azonban egyre kevesebb hírt olvashatunk erre vonatkozóan és a rövidhírek között is csak elvétve található meg. A tárlatokat már ritkábban, kétévente rendezték meg.

A kritikusok pozitívan nyilatkoztak az 1974-es évi téli tárlatról, amikor zombori (Szerbia) művészek is részt vettek a téli tárlaton. A korabeli kritikák szerint üde színfoltként, újdonságként hatott a jelenlétük, mert olyan szürreális víziókat és élénk színeket képviseltek, ami ismeretlen volt a posztimpresszionista és a realista hagyományokat követő megyei művészek számára. A kritikusok az évek során újra és újra kiemelték Tóth Menyhért erőteljes egyéniségét, Halász Ferenc a téli tárlat „dovenjének” nevezte. A festő itt mutatta be Gea, Szeretet, Párnahímzők, Báránysütés, Örzse és A filozófus című munkáit, amelyeket ma is a művész jelentős alkotásai között tartunk számon. A nyolcvanas években a hírek a téli tárlatok minőségi javulását, a szellemi frissességet hirdették, mert a generációs határvonalak lassan oldódtak és több kiváló grafikus állított ki együtt, köztük Pócs Péter, Hegedüs 2 László, Gulyás Géza, Zalatnai Pál és Molnár Péter. Az 1990-es téli tárlat kapcsán Bánszky Pál művészettörténész az iparművészek munkáit emelte ki a kiállítási katalógus előszavában: „Sz. Varga Katalin textil kompozíciói a „műfajok egymásba rojtosodásával” igazodik az európai kultúrához. B. Boros Ilona varrott faliképeinek szemlélete és szerkezeti rendje, Nagy Mari és Vidák István nemeze az ősi kultúra reinkarnációjaként hat. Keramikusaink (Gerle Margit, Krebsné Tuska Zsuzsa és Márton Károly) bemutatott munkáiból kitűnik, hogy lépést tudnak tartani a világban tapasztalható legkorszerűbb törekvésekkel.” Bánszky szerint Benes József, Kalmárné Horóczi Margit és Molnár Péter megtalálták a saját útjukat és igazi egyéniséggé érettek.

A téli tárlatok értékelése a kezdetektől fogva kétes, egészében véve a mérleg nyelve inkább a negatív irányba mozdul. Szabó János (PN, 1967) megállapítása szerint „A kísérletező kedvet legalább annyira hiányoljuk, amennyire örülünk az egyensúlynak. (…) A művészek többnyire belefeledkezhetnek a formák és színek élvezetébe, hangulatot teremtenek. Kellemes hangulatot. (…) Bár néhány egészen külön utakon járó alkotó is akad, a művészek többsége a posztimpresszionizmus és a Tornyai, Koszta, Rudnay nyomdokain járó alföldi iskola gazdag hagyományaihoz csatlakozik.” Évekkel később Heltai Nándor (PN, 1971) még mindig hiányérzetét fejti ki: „Miért nem érezzük – összhatásában – modernnek, vitára, helyeslésre serkentőnek a bemutatott művek többségét? Azt hiszem gyakran az élmény sürgetése, a változtatás, a meggyőzés szándéka hiányzik. A mát hiányoljuk.” Bodri Ferenc és Halász Ferenc (PN, 1975) egyetértettek abban, hogy nem lehet a téli tárlaton számon kérni azt, hogy Kecskeméten nincs olyan „mozgékonyabb kisgaléria”, mint a bajai Kirakat vagy a halasi Szilády Galéria.

A nyolcvanas évektől kezdve Varga Mihály egyre élesebben hallatta a hangját és arra az álláspontra jutott, hogy a téli tárlatokat egyszer és mindenkorra be kell fejezni. Más néven és más formában kellene azt megújítani. A műhely jelleget proaktív művészeti fórumokon – ankétokkal, tárlatvezetésekkel – egész évben képviselni lehetne az évenkénti egyszeri kiállítás helyett. A rendezőknek magukra kell vállalniuk az anyag válogatásának felelősségét és újra be kellene vezetni a minőségi és nem szociális díjazást. Már a téli tárlat elgondolását is elhibázottnak tartja (PN, 1980): „Félreértés ne essék: jobb híján emlegethetünk „Bács-Kiskun megyei” vagy „kecskeméti”, „bajai” stb. képzőművészeket. Ez régebben is erőltetettnek tűnt, indokolatlan volt. Amikor erről szólunk legfeljebb azt a meglehetősen heterogén alkotói gárdát értjük alatta, amely e tájon munkálkodik, méghozzá a legkülönfélébb hatásoktól, eredeti és későbbi indíttatásoktól vezérelve. (…) A klasszikusokat idéző reminiszcenciák sokasága lelhető fel, különösen egynémely alkotó festményein. (….) ma már jószerével nem beszélhetünk tehát igazi vásárhelyi, szolnoki iskoláról, irányról, végképp nem Bács megyeiről, vagy mondjuk kecskemétiről.” Varga „álhumanista jóindulatnak” nevezte az egyre engedékenyebb zsűrizést. Egy évvel később azt is hozzátette: „Ma már jócskán az unalom és a közöny lengi körül a téli tárlatot.” (PN, 1981) Az újságíró szerint ennek több oka van: nincsenek súlyos egyéniségek (mint például Tóth Menyhért volt), nincs állandó alkotóműhely, sem koncepció, a financiális háttér is esetleges, a rendezés pedig korszerűtlen. Az „egyenlősdi”, vagyis az, hogy mára mindenkitől egy-egy művet mutatnak be, devalválja az értékeket: „látható még a téli tárlaton többek között kétes értékű fafaragás, hatástalan fali textil, s még gombostűvel kiszögezett cérnababa is.” (PN, 1981) Varga az álmodernséget éppen úgy elítélte, mint a múltban ragadást. Azt kérdezi: Ha valaki modern akar lenni és „Kandinszkij vagy Mondrian „mezt” vesz magára, azt fogadjuk el? Ne törődjünk vele, hogy elszállt egy fél évszázad? A tettenérhető utánzásról nem is szólva. A polgárpukkasztást célzó blöffök, fintorok eddig sem hiányoztak a hasonló bemutatkozásokról. A bekeretezett, üresen hagyott csomagolópapír, primitív madzagfonat, az összefirkált tanácsi levél így került a közönség elé. (…) Úgy tűnik, hogy Kandinszkij és Mondrian geometriai absztrakciói, Hans Arp kollázsai és Klee színvariációi túlontúl is az egyes fiatalok szeme előtt lebeg. És persze Henry Moore „őstípusú” természeti formái…”

Az 1990-es évektől a téli tárlatok rendezését a Műhely Művészeti Egyesület vállalta magára. Az egyesület a Bács-Kiskun megyei művészeket tömöríti. A szervezetet 2015-ig Benes József grafikus festő és Gerle Margit keramikus vezette, a jelenlegi elnök Szikora Imre festő művésztanár. A Műhely Művészeti Egyesület a kétévenkénti téli tárlatok mellett megörökölte a megyei grafikai seregszemlék szervezési jogát is. Ezt megújítva Kortárs költészet – kortárs grafika címmel 1995-ben rendezték meg először, azóta kétévente sort kerítenek a tárlatra. Az egyesület célja, hogy újrastrukturálja feladatait és ezzel újradefiniálja önmagát. A múlt megismerését ebből a szempontból különösen fontosnak tartom.

Kiállító művészek:

A Fehér Vera, Ambrus Lajos, A.Varga Imre, Babucsikné Zeikfalvy Anna, Bahget Iskander, Balanyi Károly, Damó István, Farkas L. Zsuzsa, Fodor Ilda, Furák Attila, Hollósy Katalin, Jászberényi Matild, Kántor József, Király Gábor, Lakatos Ervin, Lovas Tibor, Majoros Gyula, Mészáros Marianna, Miklós Árpád, Molnár István, Molnár Péter, Nagy Otília, Nemes István, Németh József Pál, Pálfy Gusztáv, Petri Ildikó, Rendes Béláné, Sipos Lóránd, Strohner József, Szappanos István, Szikora Imre, Szolláth Katalin, Ugray Zsuzsanna, Ulrich Gábor, Urbán Zsuzsanna, Vidovits Iván

Virág Ágnes művészettörténész

 
 

Leave a Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.